Debreceni hívek zarándoklata Magyar Szent Mózes templomába

A debreceni egyházközség híveinek közel harminc fős csoportja, főpásztorunk, Tyihon püspök áldásával, 2016. október 8-án zarándokúton vett részt, amelynek célja a szlovákiai, a magyar határhoz közeli Zemplén faluban található Szent Mózes hajléka volt, valamint a tokaji templom és múzeum megtekintése.

Reggel 9 órai kezdettel, Szerafim (Fedik) apát vezetésével, szent liturgián vettünk részt a Magyar Szent Mózesnek szentelt templomban. Az istentiszteleten a debreceni templom kórusa énekelt Sipos Barnabás debreceni parochus irányításával. A szent liturgiát, Szerafim atya jóvoltából, szeretetvendégség követte, majd a monostor történetét is meghallgathattuk.

Zarándoklatunk második állomása Tokaj volt, ahol Szegedi Szabolcs István diakónus várt bennünket. Felidézte a templom, valamint a tokaji ortodox keresztények történetét. A templomlátogatás után a helyi múzeumot kerestük fel, és megcsodáltuk az ott őrzött ortodox műkincseket.

A zarándoklat mindenki számára felemelő élményt nyújtott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük