Különleges jubileumot ünnepeltek a debreceni Szent Háromság Magyar Orthodox Templomban. Tíz évvel ezelőtt, 2012-ben a Szentéletű Magyar Mózes ereklyéjét kapta ajándékba a felekezet Feodor munkácsi és ungvári metropolitától. E jeles alkalomból látogatott el a templomba és tartott szombat délelőtt főpapi liturgiát Hilarion metropolita, a magyarországi Orosz Orthodox Egyházmegye kormányzó főpapja.
– Első alkalommal 19 évvel ezelőtt szolgáltam Debrecenben, és jó pár éven keresztül olyan helyeken, amely nem az orthodox egyházunk templomai, helyiségei voltak. Majd 2007-ben, amikor az egyházközség létrehozása hivatalosan is megtörtént, én voltam az, aki felszenteltem és aláírtam az antimeziont az egyházközség számára. Majd ezután sor került ennek az ingatlannak a megszerzésére. Emlékszem, korábban itt egy garázs volt, amiben két autó állt, most pedig egy templom – idézte fel Hilarion Alfejev a Késmárk utcai templomban.
Beszédében egyebek mellett az önmegtartóztatásra, a házastársi hűségre hívta fel hívei figyelmét.
– Megható az, amikor idős házaspárokat látunk, akik egymás mellett leéltek nagyon-nagyon sok évet, és megőrizték ezt a fajta egymáshoz való hűségüket. Látni azt, hogy hogyan váltak, maradtak hűségesek egymáshoz. Nemcsak akkor, amikor szépek voltak, fiatalok, hanem később is, idősebb korban is, amikor kitartanak egymás mellett – fogalmazott. Sipos Barnabás parochus köszöntőjében Hilarion metropolitát méltatva elmondta: az egyházmegye kormányzó főpapja tartotta a helyi közösség első liturgiáját 2003-ban, és azután is minden évben visszajárt az egyházmegyéhez, amikor az még „hajléktalan” volt, tehát nem rendelkezett a mostani templomával.
A főpapi liturgián részt vesz a Magyar Orthodox Egyházmegye papsága, valamint vendég szolgálattevők Kárpátaljáról és a Román Orthodox Egyházból. A szertartást körmenet követte a templom körül, majd közös agapéra, azaz szeretetvendégségre várták a híveket.